Feeds RSS

2009. júl. 30.

Apa szülinapja

Tegnap volt Apa szilinapja. Délután tanultuk Lillával, hogy majd mikor Apa hazajön mondja neki, hogy "boldog szülinapot" ebből nála többynire "bódog ülipakkot" vagy vagy "szülipak" lett, de nagyon aranyos volt. Amúgy rengeteg szót mondogat már, sőt rövid mondatokat is és szinte teljesen érthetően, bár hol az első hol az utoló betű marad le, de szépen érti bárki 15-20 perc után.
Karácsonyra kapott a déditől egy hintalovat. Van, hogy napokig rá sem néz, van hogy napjában többször is ülni akar a "hintajó"-n :o), de nem ám egyhelyben lovagol rajta, de nem ám, jó kis távolságokat megy vele, olyan erősen hajtja. Itt is látszik, mennyire rajta van az ügyön, na meg figurázik is hozzá, ha a Mami fotózza :o)



Első bejegyzés

Ez a blog Lilla lányom mindennapjairól fog szólni. Aki szeptember 17-én lesz két éves és nagyon rohamosan fejlődik. Egy rövid ideje kezdtük például a pelusról leszokást és már volt két olyan sétánk amikor nem volt rajta pelus és nem kellet a pót ruha, nem pisilt be, pedig egyikszer három órát voltunk játszótéren és sétán. Már itthol csak alváshoz kap pelust, mert amúgy vagy szól vagy én kérdezem, de más többynire szól ő. Az alábbi kép a multhéten készült amikor is szintén csak egy kis trikó van rajta és ép táncol, ahogy ő mondja "táncos".