Feeds RSS

2009. dec. 29.

Mix

Leírok pár dolgot még amik eszembe jutnak, hogy mostanság történtek.
Kis csaj mután elment a mikulás egyszerűen rémes volt, hamarjában vagy háromszor is bepisilt. Hiába fenyegetőztünk, hogy szólunk a mikulásnak, hogy vigye vissza az ajándékokat, nem használt, sőt avégén az volt, hogy jó hívjuk fel és szóljunk neki, vagy nyissuk ki az ablakot és adjuk oda. Mindennel baja volt, olyan hisztit lerendezett, hogy csak na.


Másnap már aranyosabb volt, délaután szépen aludt. Este elmentünk a városba sétálni, megnézni a karácsonyi fényeket. Nagyon elvarázsolták, volt, hogy megállt egy lámpaoszlop alatt és csak csodálta :) Az egyik kirakatban volt egy kis (kb 25 cm magas) kerámia ördögöcske persely, piros kerámia, feketével és ezüsttel díszítve, na azért teljesen oda volt, sikongot neki meg be akart menni puszit adni neki, többször vissza kellett menni megnézni. Még volt egy vigyorgós kis csizma az is nagyon tetszett neki, na de ez a kis ördög, annyira elvarázsolta, hogy megigérte neki, hogy nem fog bepisilni :) Majd mikor még a városban volt, Gyöngyimamával oda mindig el kellett menni és megnézni az ördögöcskét, vagyis öjdögöcskét ahogy ő mondja, mert az R betűt ő j-nek mondja :)
Még előző nap kiraktam a szobába egy fehér házikóformájú mécsestartót, olyan kis romantikus hófedte házacska, Lillának nagyon tetszett, megigértem, hogy majd megnézheti ha este mécsest gyújtunk benne, hogyan lesz világos a kis házba. Vasárnap este az adventi gyertyákkal együtt a házikóban is mécsest gyújtottam, és gyertyafénynél vacsoráztunk, egyik pillantban amikor nem figyeltünk eléggé hirtelen a kis újjaival a házikóhoz nyúlt, ami megégette. Volt is nagy sírás, próbáltuk égésrevaló sprayvel, jéggel végül az jött be, hogy a kis kezét hidegvízes pohárba tartotta, jó későre nyugodott meg és aludt el szekényke. Aztán a két kis újjocskáján lett is hólyag ami végül magától gyúgyult be, nem is fakadt ki, úgy, hogy fájjon. Nem volt jó az biztos, de így legalább biztosan elhiszi, ha azt mondjuk, hogy forró ne nyúlj hozz mert megsüt.


Amióta áll a karácsonyfa kis Manó egyszer sem pisilt be, mert azt mondjuk neki, hogy ha bepisil jön az angyalka és elviszi a fát. A másik zsaroló módszer az, hogy kap zacskó pelust, ennek előzménye van. Mentünk az ünnep előtt vásárolni, de nem terveztük, hogy ott alszik, henem, hogy jövünk haza délire aludni. Amíg mi vásároltunk ő elálmosodott, Margit mama, mivel, hogy már nem volt náluk egy pelus sem, improvizált valami pelusszerűt textilből és egy vékony nylon szatyorból. Végül Manó csak nem aludt el mert a Noukie macija sem volt ott és cumisüveg sem tejjel (simán iszik akármilyen pohárból, de tejet csak cumisüvegből hajlandó és aludni is csak tejjel hajlandó). A zacskó pelus is rémesen zavarta, így ezzel fenyegettük, pár napig használt is aztán egyik este megint bepisilt (dec 22-én, a zacskós pelus eset 19-én volt) és azt mondtam nem érdekel most én is csinálok neki zacskós pelust mert ha csak mondom akkor hamarosan azt gondolja majd csak beszélek. Fel is bosszantott mert mielőtt bepisilt kérdeztem, hogy nem kell-e, ő hevesen tiltakozott, hogy nem nem, erre két perc mulva ülünk az ágyon, ő a lábfejem és érzem, hogy valami meleg folyik a lábamra, na ettől begurultam, hogy hiába beszélek én. Erőszakkal közösen ráadtuk, sirt, jajveszékelt, de nem hagytuk magunkat. Másnap hiába fenyegettem megint bepisilt, megint ráadtam, megint sírt de végül belátta, hogy komolyan gondolom a dolgot és azóta ez elég hatékony módszernek látszik. Jó pár napja már ő is szól ha mennie kell, szóval most megint optimista vagyok.


Nagyon szeret most főzőcskézni segíteni. A multkor egyszer segített majonézt készíteni, azóta is emlegeti :) Imád a rongy zöldségekkel és gyümölcsökkel is játszani. Ha napközben a TV Paprikát nézünk akkor mikor meglátja, hogy főznek ő is hozza a kis cuccait és főz mint a bácsik :D
Na és ha itthol van és én főzök akkor muszáj a konyhapultra ültetni és ha csak lehet adni neki valami tennivalót, mondjuk, hogy bedobja a még hideg húslevesbe a hagymát, vagy tegyen fűszert a húsira stb. Mindig mondom, hogy ne nyúljon semmihez mert forró és megsüti. Volt olyan kis szemfüles és rájött, hogyha nálam müködik, hogy megfogom a forró edényeket a fogókesztyűmmel akkor ha ő is felveszi a kesztyűt ő is hozzáérhet, fel is vette és megfogta a fedőt, na hogy ettől milyem boldog lett.... :) segít kiválogatni a ruhákat a mosáshoz, bepakjolja őket a gépbe. Segít kirakodni a nem törékeny edényeket a mosogatógépből. Volt, már, hogy szépen összetűrte pár ruháját és bepakolt a fiókba. Nagyon lelkesedik minden ilyesmiért, reméljük marad ebből a lelkesedésből későbbre is.
Újra a kiságyban alszik, persze mindig megmondja melyik párnával vagy melyik macival még a Noukie mellett. Van, hogy kidobja a pizsamás Noukie macit és azt mondja azzal aludjona Mami :) a mikulásos könyvébe (mármint amit amiku hozott), ilyen altatós könyvecske, ringató a címe, van egy versike, Ha apa altat a címe, na a képen van egy fickó és egy kis csaj még hasonlitanak és na attól oda van, hogy mintha apa lenne :) azt mindig meg kell nézni. És még van egy bár döme mackó van benne, de remekül átkölthető Noukie-ra, azt is naponta el kell nondani.
Ma este nagyon kis figura volt, hozta a Snoopy-s párnáját és a két Noukie macit, lerakta a párnát a padlóra, eloltotta a villanyt és a macikkat fenékkel felfelé lefeküdt a padlóra aludni :D

Karácsony este 2009

Már 24-én délelőtt nagyon lelkes volt, együtt díszítettük a házat, pakolászta a gömböket össze-vissza, csengetet a kis harangokkal, teljesen be volt lelkesülve. Nagyon nem csodálom és gyakorlatilag az előkészületeket imádom leginkább a karácsonyban, a dekorálást, a csomagolást, a fincsi sütik készítését, szóval volt kitől örökölni :)
Délután azzal fektettük le, hogy alszik egy nagyot és ha jó sokat alszik mire felkel az angyalka leszál a szárnyain az udvarra és meghozza a fát amit majd együtt feldíszítünk. Na ettől teljesen felvillanyozódott, mikor felkelt alig várta, hogy lejöhessen megnézni, hogy meghozta-e az anyaglka a fát. Soha nem felejtem el azt a lelkesedést amikor megpillantotta a fát, hihetlenül boldog volt, sikongott örömében :) Aztán tényleg együtt díszítettük föl a fát.



Aztán szépen megvacsoráztunk és a párom felvitte, hogy addig én a fa alá tudjam csempészni az ajándékokat, aztán monduk neki (ekkor már én is fent voltam), hogy meg kellene nézni nem-e járt az angyalka és nem-e hozott neki valami szépet a fa alá. Együtt lementünk, én előre és még csengettem is egy kis angyalka haranggal. Ismét nagy volt a boldogság amikor meglátta, hogy csomagok vannak a fa alatt :) Ettől szép a karácsony és addig szép amig hisszük a csodát :)




Ügyeske


Lehet kissé elfogult is vagyok, de iszonyat büszke vagyok a kis csajszikámra. Az ünnep előtt sütöttünk mézest. Bámulatosan ügyesen nyújtotta a mézes tésztát és aztán segített kiszaggatni a formákat. Csak nézek mennyire rá áll a kis keze. Idén még a díszitésben nem vett részt, még picuri hozzá, de jövőre már azt is együtt csináljuk.
Aztán a multhéten én gombyulkakat és gombokat varrtam pár ajándékba szánt párnára. Persze közölet, hogy " Lilla is varr", na akkor gondoltam adok neki egy tompa fokú és hegyű tűt, amivel keresztszemest varrok, fűztem bele neki egy vastagabb cérnát és oda adtam a gombokat (olyan 1 cm átmérőlyűek), megmutattam, hogyan lehet őket felfűzni a cérnára és ő egyből megtudta csinálni és nem ám csak egy gombbal, hanem több mint tízzel. Én biztos voltam benne, hogy ehez ő még kicsi, nem is gondoltam, hogy ilyen ügyes. bámulatos kézügyessége van, nagyon helyesen fogja a tűz és nyomja át a gombnak a lyukján és fűzi őket szépen egymás után. Legközelebb biztos kap valami fűzögetős ajándékot.
Ja és előző nap majdnem egyedül befűzte a saját kis cipőcskéjét. Komolyan mondom csak ámulok és bámulok.



Mikulás

Nagy izgalommal várta Lilla a mikulást, mert mindenhol csak arról hallott, hogy majd jön a mikulás és a jó gyerekeknek hoz valami szépet. December 5-én is alig tudtuk délután lefektetni annyira várat már, hogy mikor jön. A mikulás szerepét apósom játszotta el. Persze Lilla még aprócska ahoz, hogy felismerje őt, ráadásul elég jó volt a maszk is nem volt könnyen felismerhető. Mondjuk jövőre jobban oda kellesz figyeljen, hogy nehogy a hangjáról megismerje, most kissé meg volt szeppenve ezért ilyesmit nem vett észre :)
Még délután mondta, hogy majd elmondja a mikulásnak a Mókuska mondókát, gondoltam is, hogy ja persze most mondod aztán majd jól megazolsz :) Na nem mondom, hogy kicsit sem volt meglepődve vagy ilyesmi, de magától elmondta amondókár és oda is mert menni a Mikuláshoz, szóval én azt hittem sokkal jobban megijed majd, de nem így volt.
Nálunk voltak még akersztlányomék, aki már 7 és fél éves és még szépen bekajálta a mikulás sztorit, amin máig csodálkozom, de ez nagyon jó, hisza addig szép az egész, addig van varázsa amig elhiszik a csodát :)
Most jönnön pár két és ha sikerül betennem a filmecske is.

Oda bátorkodik a Mikuláshoz Margit mama kiséretében.


Itt már játszik a Mikulás hozta kis bölcsővel.


Itt már a mikulással játszik, aki átváltozott Lackó tatává :)


Itt együtt játszunk a frissen kapott rengeteg edénykével (most ez a sláger játék nálunk).

Itt Gyöngyi mamával még csak várják a mikulást.



Elfáradt a baba a sok mikulás vártásban, le kell fektetni :)

Itt már köszön elfele a mikulás.



Adventi angyalka

Sikerült még éppen időben megvarrnom Lillţnak az adventi naptárat ami egy óriási angyalkás kép gyakorlatilag. Nagyon tetszett kis Manónak. Mivel továbbra is közdünk a szobatisztasággal, pontsabban a Lilla makacsságának a leküzdésével kitaláltam, hogy a varrott zöldségeket ( a másik blogban mutattam róla képeket) naponta kapja meg de csak akkor ha aznap nem pisil be. Ez elég jól müködött is, ha bepisilt és nem volt a kis kosárkában semi csak nézett, hogy mi történt üres, de azért ő már szépen felfogta is egyben, hogy azért üres mert bepisilt. Muszáj valamivel rávenni, hogy leszokjon erről a lustaságról.