Feeds RSS

2010. dec. 24.

Sapipróba 1 és karácsony 2010




2010. dec. 22.

Ez+az és kedvenc fotók



2010. dec. 21.

Cukrászkodás




2010. dec. 12.

Ovis karácsonyi ünnepség

Járt az oviban is a mikulás és megkapták a gyerekek az ajándékaikat.
December 12-én megvolt a karácsonyi kis ünnepi előadásuk is a gyerekeknek, természetesen a templomban.
A kicsiknek nem kellett spéci ruha, csak az ovőnéni készített kis glóiaszerű akármiket a gyerekek fejére, a Lilláét egy anyaglka díszítette.
A nagy csoportosok előadtak egy teljesn betleheni jelentet, ott mindenki a szerepének megfelelően volt feloltözve.
A kicsik is nagyon szép kis előadást mutattak be. Voltak angol és magyar versikék dalok, voltak akik külön külön is szavaltak.
Lilla sokszor önállósította magát, ki-ki állt a sorból, le ült, figurázott, ilyenkor helyre pakolta az óvónéni, szólt neki, hogy Lilluska gyere vissza :) akkor külön meg a figurázás ha észrevette vlamelyikőnket, de ez még ilyen kicsiknél elfogadott. Amúgy mondta is a versikéket a többiekkel.
Az ünnepség előtt nem hallottunk tőle egy versikét sem itthol, azt mondta titok, és mivel mondták neki az oviban, hogy ez meglepetés ő annyira ügyesen megtartotta a titkot tényleg nem mondtott el versikét sem.
Nem volt rá semmi panasz csak az, hogy mindig elkésünk és hogy inkább magában játszik, de ez nem különleges az egyke gyerekeknél. a versékékkel sé dalokkal is ugy van ha közösen kell akkor nem mindig mondja/énekli,d e ha felszólitja az óvónéni, hogy mondja el egyedül szépen elmondja.







2010. dec. 5.

Fodrászkodás



Mikulás előtt mentem fodrászhoz és Lilla is jött, hogy picit megigazitsák a haját, nagyon tetszett neki. Amit átértünk anyúsomékhoz mindenkit megfodrászkodott, még az erősen kopaszodó nagyapját is sőt csattot is ett a hajába mondván nehogy a szemébe lógjon a haja :) Jól megfigyelte mit csinált a fodrásznő, ő is fésült, ugy tett mintha vágna és minta fújna vízet a hajra.
Akkoriban fodrásznéni akart lenni, ezért aztán kapott is egy kis játék hajszárítót ami fújja a levegő, tehát pont olyan mint egy igazi, volt is fodrászkodás a következő napokban :)

2010. dec. 4.

Mikulás 2010

A már bevált mikulás ismét eljött Lillához, de ez alkalommal sokkal csendesebb mikulás ünnep volt, mert most csak neki jött, nem volt itt a keresztlányunk. amúgy most is szépen mondta vesikét és kicsit sem volt megijjedve. Nagyon örült az ajándékoknak.







2010. dec. 1.

Mézesek

Adventi elfoglaltságank neki láttunk mézest sütni és kitaláltam, hogy Lilla is már elég nagy ahoz, hogy készítsünk mézeskalács házikót is. Megyórtama tésztán és pihenni tettem. Külön tésztát a pogácsáknak és a házikónak. Megbeszéltük, hogy ő szaggatja majd kia pogácsákat. Lefeküdt aludni délután sé míg aludt én megsütöttema házikó darabjait és a maradék tésztából lettek pogácsák is. Mikor felkelt nagyon meg volt sértődve, hogy kihagytam a sütésből, de hamar megnyugodott mikor mondtam, hogy csak a házikó maradék tésztásájból csináltam őket a nagy adag még a hűtőben van várja hogy pogikká szaggassa.
Természetesen nyujtani sis egített ésstinte mind ő szaggatta ki a kis sütiket. aztán segített kikeverni a mázat is és a házikót is ő díszítette én csak összeállitottam. Nagyon szereti az ilyesmit csinálni, szívesen segit a süti készítésben vagy majonéz kavarásban.