Feeds RSS

2010. aug. 30.

Pillangócska

Most voltak a Párciumi Magyar Napok Szatmáron, persze mi is kimentünk. Először csak kettesben Lillával, Apa csak később csatlakozott mert ő kiment az autópiacra autót nézni.
Ezt most nagyon élvezte Lilla, nem úgy mint a gyereknapot. Hintáztunk, kicsit csúzdáztunk is. Volt egy mesetáncház előadás ahol a nézőtéri gyerekkel játszottak el egy mesét, már ment amikor oda értünk, leültünk néztük pár percet amikor mondták, hogy csatlakozhatnak még gyerekek a nézőtérről, kérdem Lillát akar-e menni, ő meg rávágta, hogy iegn, így fel került a szimpadra és végig ott is maradt, nagyon tetszett neki. Mondtuk majd neki később, hogy ilyen lesz az ovi is, ennek ő örült. Még fent volt a szimpadon amikor apa is csatlakozott, kereste a leánykáját, mutatom neki ott van fent, csak nézett.
Persze most itthol maradt a fényképezőgép amikor történt sok minden Lilla részt vett több dologban.
Most jó sokat ugrált az ugrálóvárban is, nagyon élvezte, már nem félt bemenni.
Később meglátott egy kislányt akinek egy pillangó volt az arcára festve, kért ő is, így elmentünk oda ahol festegettek és lett neki is egy rószaszínű lilás csillogós pillangója. A képen már kicsit le volt kopva, el volt kenődve, de a lényeg látszik. Kellemes délelőtt volt.