Páldául mindent és mindenkit becéz, nekem is néha azt mondja hogy mamikácska vagy anyucikácska :)
Gyöngyi mamánál volt amikoror is a mama feltette a kötényét mert nekilátot főzni, erre Lilla megjegyezte, hogy "Feltette, Mama, kötényét, nem fázik, legalább"
Amikor öltöztetjük és a szemébe csuszik a sapi, majd elrendezzük akkor közli, hogy "lássál valamit legaább"
Akkor egyszer mentünk sétálni és szép idő volt, kiléptünk az ajtón és picuri közölte, "süt a nap, hál istennek"
Formabedobósat játszottuk és már szinte mindig mindent tudja, hová pászol, peddig 14 forma van és van köztük igazán érdekes alakzat is, amikor az egyiket a megfelelő helyre rakta befelé azt mondta, hogy pászolka, pászol helyett, mert úgye becézünk :)
A LAckó tatának nem sok haja van, főleg nem a fejebubján, de Lilla azt is rendezi, mondván nelógjona szemébe, aztán összefogja azt a néhány szálat és közli, hogy csattot kell bele tenni :)
Már kb egy hónapja voltam fodrásznál, de azóta is ha legugolok beleszagol a hajamba és mondja, hogy "illatos, mindig"

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése