Feeds RSS

2010. szept. 15.

Ovis tanévnyitó

Szeptember 12. délután meg volt a templomban a hivatalos tanévnyitó ahol a nagyobb ovisok szerepeltek is, a kicsik csak néztén, ezt tehették a szüleik ölében is de Lilla erre nem tartott igényt, szépen ott ült egyedül sőt még néha be be kapcsolódott az előadásba is.
Az Árva Betlen Kata refomátus oviba jár, de nem feltételnül azért írattuk ide mert egyházi ovő, leginkább az volt a döntő amit hallottunk, hogy mennyire és hogyan foglakoznak a kicsikkel és tetszett ahogy bántak velük amikor jártunk az előző tanév végén párszor.
Hétfőn még csak bejelentkeztünk egy névsor olvasásra de keddtől jártunk rendesen és Lillaának nagyon tetszett, már kedden többszöri kérésre jött csak el, nagyon ügyes ovis nagylány, szeret oviba járni.