Feeds RSS

2009. szept. 19.

Lilla 2 éves lett


Szeptemeb 17-én kicsi Lilla-Dorka 2 éves lett! Nagyon sok boldog szülinapot édes kicsi lányom, nagyon szeretünk :)
Néha úgy tünik milyen hamar eltelt ez a két év, máskor meg el sem hiszem, hogy már két éves.
Olyan jó, hogy már lehet vele társalogni, 90%-ban értjük mit mond, már mondatokban beszélget és nagyon kevés a halandzsa szó, szinte minden szót amit mond tökéletesen mond ki, az idegenek is megértik többnyire.
Már ha van kedve megmondja, hogy hivják és hány éves. A kedvenc száma a kettő, paradicsomból mindig két kicsi kockát eszik :). Elég szépen eszik egyedül, inni is nagyon ügyesen iszik rendes üveg pohárból és bögréből.
Még mindig nagyon jó étvágya van, mindent megeszik amit elé ratunk. Imádja a gyümölcsöket, most az aktuális kedvenecei a dinnye és a szöllő.
Néha rendez egy-egy hisztit is. Ilyenkor lefekszik a padlóra és nem mozdul, de ez előfordul nála a járólapon az előszobában vagy akár kint ajárdán vagy a fűben is. Ha nagyon morcos akkor csapkod is dolgokat és üvölt. Ezeket persze akkor csinája ha valami nem úgy történik ahogy azt ő elképzeli.
Remekül eljátszik a játékaival, de most is csak akkor ha valaki ott játszik vele. Van kedvenc macija akivel alszik, elalváskor a maci és a cumisüveg tejjel fontos kellékek. Többnyire este is és napközben is szépen elalszik egyedül.
Kezd meg tanulgatni részeket versikékből, mondókákból. Már az első időkben mondogattam neki Weörös Sándor A tündér című versét, ezért most tőlem mindig ezt kéri.

Weöres Sándor: A tündér

Bóbita, Bóbita táncol,
Körben az angyalok ülnek,
Béka-hadak fuvoláznak,
Sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita, Bóbita játszik,
Szárnyat igéz a malacra,
Ráül, igér neki csókot,
Röpteti és kikacagja

Bóbita, Bóbita épít,

Hajnali köd-fal a vára,
Termeiben sok a vendég,
Törpe-király fia-lánya.

Bóbita, Bóbita álmos,
Elpihen őszi levélen,
Két csiga őrzi az álmát,
Szunnyad az ág sürüjében.


Mindenre emlékszik amit mondanak neki, nem tanácsot olyasmit igérni amit nem akar az ember betartani mert számonkéri. És mindent ismétel amit hall. Olyankat mond néha, hogy csak nézünk és sokszor jókat nevetünk, én nagyon élvezem ezt a korszakot, hihetelenül aranyos bemonsái kezdenek lenni. És nagyon figura grimaszokat tud vágni. aúgy is rettentő huncut a kiscsaj :)
Megint jönnek a fogai is, már afneti szemfogat ki is bújtak és jönnek az alsók is. Sajnos még aköhögés is tart, nem annyira mint elejinte de még tart, de mindőnknél, pedig szuedünk rá ezt-azt, de nem akar már elmúlni, Apa már több mint egy hónapja köhög és nálunk lányoknál is már 3 hetes a dolog.
Nagyon szépen haladunk a szobatisztasággal is, már az ébrenléti órákban szinte teljesen szobatiszta, csak néha vannak balesetek.
Azt még nem tudom mennyit nőtt mostanában de a napokban megmérjük és majd ide is beírom.
A kis mini szülinapi buli vasárnap lesz, az ajándék vásárlós része már meg van, az sk nem tudom elkészül-e időben, mert éppen készül a gardrób és nagytakarítás van az egész házban és én már hulla vagyok, éjjel 11 fele mire végzek a dolgaimmal nincs erőm varrogatni, peddig van tervem a kis csipke pulcsikája sem igen lesz meg időben sajnos. A hét elején jövök majd fotókkal a szülinapi buliról, addig is pár nem rég készült fotót mutatók az én kincsemről :)


2 megjegyzés:

Kriszta írta...

Én is imádtam ezt a korszakot :))) Nagyon boldog szülinapot!!!

Csilla írta...

Köszönjük szépen :)